II. Rákóczi Ferenc

Rákóczi Ferenc magyar főnemes, a Rákóczi szabadságharc vezére, Erdély és a magyar rendek vezérlő fejedelme. A magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, aki vissza kívánta szerezni Magyarország függetlenségét a Habsburgok elnyomása alól. Jelmondata: Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!)

3,000.00Ft

Készleten

Tudjon meg többet a bankjegyről

II. Rákóczi Ferenc

Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a Zemplén megyei Borsi kastélyban született nemesi család sarjaként. Apja I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, anyja Zrínyi Ilona egy horvát bán lánya. Apját korán elveszítette, és Thököly Imre gyámsága alatt nevelkedett fel, aki egészen kis korától a kemény katonaéletre nevelte. Miután Thököly török fogságba esett, felesége Zrínyi Ilona vette át Munkács várának vezetését, és 3 éven keresztül hősiesen védte a várat a Habsburgokkal szemben.

Miután a vár elesett a család tagjait elhurcolták, Ilonát Bécsbe, az ifjú Ferencet Csehországba küldték, hogy ott folytassa tanulmányait.

1700-ban titkos levelezésbe kezdett a francia XIV. Lajossal, a „Napkirállyal”, a levelek azonban eljutottak a bécsi udvarba, ezért Rákóczit felségárulás vádjával letartóztatták. Felesége sikeresen megszöktette és eljuttatta Lengyelországba. 3 év múlva tért vissza, a kuruc felkelők kérésére. Kiadott egy kiáltványt melyben felszólította a magyarokat, hogy fogjanak fegyvert és vívják ki szabadságukat, a Habsburg-ház trónfosztását kérte, a Magyar Királyság jogainak visszaállítását és a független Erdélyi Fejedelemség elismerését.

1703 júniusában a már korábban kirobbant kurucfelkelés élére állt.

1704-ben a gyulafehérvári országgyűlésen Erdélyi fejedelemmé választották. 1705-ben Szécsényben a Borjúpást nevű mezőn került sor a következő országgyűlésre, ahol a magyar rendektől a „dux & princeps” azaz „vezér és fejedelem” címeket kapta.

A következő években többször próbálkoztak békét kötni, azonban ez egyszer sem járt sikerrel, eközben a hadi helyzet egyre kritikusabb lett. 1711-ben ismét Lengyelországba utazott. Távolléte alatt főparancsnoka aláírta a békemegállapodást, melyet ma szatmári békeként ismerünk. Ezt Rákóczi sose fogadta el, nem volt hajlandó hűségesküt tenni, inkább önkéntes száműzetésbe vonult. Több országban is járt, de végül Törökországban, Rodostón lelt menedéket, itt élt haláláig.

Hamvait 1906-ban hazaszállították és a kassai Szent-Erzsébet dómban helyezték örök nyugalomra.

 

A múzeum rövid története

A Kubinyi Ferenc Múzeumot 1973-ban alapították. Nógrád Megye akkori legfiatalabb intézményévé vált, miután a balassagyarmati múzeumból áttelepítették a megye régészeti, numizmatikai és kőzettani gyűjteményét. 1979-ben vette fel hivatalosan Kubinyi Ferenc nevét, tisztelegve ezzel a tudós emlékének. A településen zajlott II. Rákóczi Ferenc szécsényi országgyűlése, melynek 300. évfordulója alkalmából az épület rekonstrukción esett át. 2013-tól pedig a kastély történelmi emlékhelyként van számontartva. Az MNM Kubinyi Ferenc Múzeumnak helytadó Forgách–Lipthay-kastély, a vidéki barokk építészet egyik éke, mely tartalmazza a középkori várkastély részleteit, a földalatti maradványok pedig a török elleni végvárat tárják a látogatók elé. A múzeum Szécsény szívében, egy káprázatos környezetben helyezkedik el. „Állandó kiállításai Nógrád megye őskorát, várait, a török időt, Rákóczi államát mutatják be és megtekinthető a 19. századi női lakosztály, valamint a kastélytörténeti és vadászati kiállítás is“- dr Limbacher Gábor igazgató.

Ha bármilyen kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal az info@euroemlekpenz.hu e -mail címen

Videó lejátszása

Miért van gyűjtői értékük a 0 eurós bankjegyeknek?

  • az eredeti eurobankjegyekkel azonos papír és biztonsági elemek (hologramok, betűk, UV-jelek stb.)
  • a párizsi Oberthur Technologies nyomda gyártja, amely eredeti eurobankjegyeket is gyárt
  • Minden darab egyedi a sorozatszámozásnak köszönhetően (mint a hagyományos bankjegyek esetében)
  • korlátozott példányszámban készülnek, ami növeli értéküket a gyűjtők körében

Hogyan vásárolja meg a bankjegyet?

A választott bankjegyet helyezze a kosárba, töltse ki az adatait a pénztárban, majd ezt követően fizesse ki a megrendelését. A következőkből választhat:

Videó lejátszása

Miért van gyűjtői értékük a 0 eurós bankjegyeknek?

  • az eredeti eurobankjegyekkel azonos papír és biztonsági elemek (hologramok, betűk, UV-jelek stb.)
  • a párizsi Oberthur Technologies nyomda gyártja, amely eredeti eurobankjegyeket is gyárt
  • Minden darab egyedi a sorozatszámozásnak köszönhetően (mint a hagyományos bankjegyek esetében)
  • korlátozott példányszámban készülnek, ami növeli értéküket a gyűjtők körében

Hasonló nyomatok és kiadások

Eurobanknote Istvan Kiraly
I. István Magyar Király
Eurobanknote Keszthely
Helikon Kastélymúzeum

Új kiadások hamarosan!

Dolgozunk az új kiadáson a gyűjteményedbe. Ismerd meg az eddig kiadott bankjegyeinket. 

A bankjegyek világából

Videó lejátszása
Visit Hungary (again)
Videó lejátszása
Euroemlékpénz projekt Magyarország
Videó lejátszása
Bankjegyek biztonsági jellemzői
Videó lejátszása
Tekintse meg az árusításról készült videót.