I. István Magyar Király
Géza nagyfejedelem fiaként Vajk néven született, majd később a keresztségben kapta az István nevet. Ő volt az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király.
2022 legjobb kiadása!
3,000.00Ft
Készleten
Tudjon meg többet a bankjegyről
I. István Magyar Király
I. (Szent) István király
Géza nagyfejedelem fiaként Vajk néven született, majd később a keresztségben kapta az István nevet. Ő volt az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Nem volt azonban könnyű trónra lépese, rokona Koppány fejedelem is igényt tartott a trónra. István végül német segítséggel legyőzte Koppányt, így trónja biztosítva lett. 1000-ben II. Szilveszter pápától koronát kapott, ezzel ismerve el az ország politikai és vallási függetlenségét.
A következő évek során fokozatosan növelte hatalmát és területeit. Az irányítása alá került törzsi területeket vármegyékké szervezte át, melyeknek élén az ispán állt.
Uralkodása során hatalmas egyházszervezési munkát hajtott végre. Egyházmegyéket és érsekségeket alapított, kolostorokat építtetett és minden tizedik falu számára templomot állíttatott.
Fiához Imre herceghez intézett Intelmek című műve a kor legfontosabb magyar irodalmi alkotása volt, mely megalapozta az ország törvényeit. Olyan szabályokat tartalmaz melyeket egy jó királynak követnie kell. Ebben a törvénykönyvben nagyon szépen tükröződik István személyisége és lelkülete.
1038-ban hunyt el, és halála előtt az országot Szűz Máriának ajánlotta.
50 évvel később I (Szent) László király pápai engedéllyel szentté avatta, fiával Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. A katolikus egyház egyházszervező tevékenysége miatt Magyarország fővédőszentjévé tette.
Koronázási ékszerek
A koronázási jelvények a királyi hatalom szimbólumai, melyeket a koronázás során adnak át az új uralkodónak. A magyar koronázási jelvények leginkább épen fennmaradt középkori eredetű együtteseknek mondhatóak Európában.
Ezek közé tartozik a Szent korona, a koronázási palást, a királyi jogar, az országalma és a koronázási kard.
A Szent Korona a magyar államiság jelképe. Keletkezésének körülményeit évszázadok óta homály fedi, mivel nem maradtak fenn korabeli írásos források vagy ábrázolások. 2 fő részből áll, az alsó abrocsból, melyet görög koronának (corona graecanak) neveznek és a felső kereszt pántokból, melyet latin koronaként (corona latina) ismerünk.
Ha bármilyen kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal az info@euroemlekpenz.hu e -mail címen
Miért van gyűjtői értékük a 0 eurós bankjegyeknek?
- az eredeti eurobankjegyekkel azonos papír és biztonsági elemek (hologramok, betűk, UV-jelek stb.)
- a párizsi Oberthur Technologies nyomda gyártja, amely eredeti eurobankjegyeket is gyárt
- Minden darab egyedi a sorozatszámozásnak köszönhetően (mint a hagyományos bankjegyek esetében)
- korlátozott példányszámban készülnek, ami növeli értéküket a gyűjtők körében
Hogyan vásárolja meg a bankjegyet?
A választott bankjegyet helyezze a kosárba, töltse ki az adatait a pénztárban, majd ezt követően fizesse ki a megrendelését. A következőkből választhat:
Miért van gyűjtői értékük a 0 eurós bankjegyeknek?
- az eredeti eurobankjegyekkel azonos papír és biztonsági elemek (hologramok, betűk, UV-jelek stb.)
- a párizsi Oberthur Technologies nyomda gyártja, amely eredeti eurobankjegyeket is gyárt
- Minden darab egyedi a sorozatszámozásnak köszönhetően (mint a hagyományos bankjegyek esetében)
- korlátozott példányszámban készülnek, ami növeli értéküket a gyűjtők körében
Hasonló nyomatok és kiadások
Új kiadások hamarosan!
Dolgozunk az új kiadáson a gyűjteményedbe. Ismerd meg az eddig kiadott bankjegyeinket.