Wittelsbach Erzsébet
Egy boldogtalan házasság kezdete a császárral
Wittelsbach Erzsébet, ismertebb nevén Sissi és II. Ferenc József császár találkozása meglehetősen szokatlannak bizonyult. A császár édesanyja, Zsófia hercegné, saját húgának lányát, a 19 éves Ilonát szánta fia házastársául. Az ifjú pár 1853. augusztus. 16-án Bad Ischl-ben találkozott, ahova Ilonát elkísérte 15 éves húga, Sissi is. Sissi jellemét édesapjától, Miksa József bajor hercegtől örökölte, aki szerette élvezni az életet, rengeteget utazott, lovagolt, mulatozott és egyértelműen Sissi volt a kedvence.
A találkozás váratlan fordulatot vett, ugyanis II. Ferenc József szívét Ilona helyett a fiatalabb testvér nyerte el. A császár azonnal megkérte Sissi kezét, azonban csak formálisan, ugyanis a döntés az édesanya, Ludowika kezében volt. Ludowika természetesen azonnal áldását adta a frigyre, hiszen II. Ferenc József a birodalom legtehetősebb emberének számított. Sissi ekkor még nem is sejtette, mekkora felelősséggel jár a császár feleségének lenni. A leendő anyós, Zsófia szerint a lány alkalmatlan volt a feladatra, hiszen Sissi olyan volt, mint egy madár, aki szabadságra vágyik, de egy császárné ezt nem engedhette meg magának. Zsófia elhatározta, hogy méltó és rendes feleséggé neveli a fiatal lányt, ezért különösen ügyelt arra, hogy Sissi betartsa a szigorú udvari etikettet.
Sissi és Ferenc József esküvőjére 1854. április 24-én került sor a bécsi Ágoston-templomban. A császár egy határozott igennel fogadta feleségééül a fiatal lányt, Sissi azonban csak suttogta a jövőjét meghatározó fogadalmat. Sissin röviddel a lakodalom után úrrá lett a boldogtalanság. Az anyósával való állandó konfliktusok, a szigorú udvari etikett, valamint a kötelezettségek miatt a lány egy kalitkában érezte magát. Ferenc József két tűz közé esett, mivel bár semmit nem akart megtagadni imádott feleségétől, tisztelte édesanyját és szüksége volt rá.
A császárt meglehetősen lefoglalták az államügyek, így alig jutott ideje a lányra, aki hirtelen a figyelem középpontjába került.
Miután Sissi áldott állapotba került az anyósával való viszonya tovább romlott. Zsófia elhatározta, hogy ő maga neveli fel unokáit, különös figyelmet szentelve a trónörökösre. Úgy gondolta, Sissinek elsősorban a habsburg szokásokhoz kellene alkalmazkodnia.
1855. március. 5-én megszületett első gyermekük Zsófia, majd 1856. július 15-én Gizella. Zsófia csalódott lett, ugyanis a birodalom egyelőre trónörökös nélkül maradt.
Sissi Budapestre való utazásakor ragaszkodott hozzá, hogy gyermekei is elkísérjék. Sajnos az út alatt mindkét gyermek megbetegedett és a kis Zsófia a Budapestre való érkezéskor meghalt. A fiatal császárné egyre inkább elzárkózott a császári udvartól és férjétől.
Együttműködünk a…
Bővebben Erzsébet osztrák császárné életéből
Sissi fia Rudolf, és az ő tragikus élete
Sissi és Magyarország
Sissi utolsó útja
Andrássy Gyula gróf, Sissi hű barátja
nulla eurós bankjegy
A kastély legújabb látványossága
A következő csodás helyszín mely rákerült a magyar EuroSouvenir bankjegyekre nem más, mint a Gyulai Almásy kastély. A több évszázados múlttal rendelkező épület hosszú ideig főúri rezidenciaként szolgált, majd a 20. század kalandos eseményei után napjainkban múzeumként és látogatóközpontként működik, mely modern interaktív módom kalauzol minket vissza a múltba.
Mi a nulla eurós bankjegy
és milyen nevezetességeket ábrázol?
Amennyiben a nullás bankjegyek felkeltették érdeklődését és több információt szeretne róluk megtudni, na habozzon elolvasni a fő tudnivalókat egyenesen weboldalunkon. Megtalálja itt nm csak a bankjegyek eredetét, ki az alapítója, milyen nevezetességek kerülnek rá, hanem azt is mi mindent tartalmaz egy bankjegy, miből készül és így tovább.
Jelenleg elérhető pár magyar motívumú nullás bankjegyünk. Webáruházunkban megnézheti és megmegvásárolhatja, valamint megtekintheti a régebbi kiadásokat is.
Új kiadások hamarosan!
Dolgozunk az új kiadáson a gyűjteményedbe. Ismerd meg az eddig kiadott bankjegyeinket.